KÖVETKEZMÉNYEK: A ROMLÁS VIRÁGAI

avagy a hitványság diadalútja

Az alábbiakban leírtak lehetséges, hogy száraznak tűnnek, de érdemes időt szánni a végig olvasására, ugyanis válaszokat kaphatnak egy ontológus szemszögéből jelenünk fennálló problémáinak okaira és a megoldásokra is!

Ma elemzések sokaságával találkozhatnak az emberek, de ezek vagy politikai-geopolitikai, vagy erkölcsi-vallási keretezésekben kerülnek eléjük. Valójában nincs a köztudatban az az ontológiai világmagyarázat, amely alapvetően a létezés alapstruktúráiból vezeti le az élet minden jelenségét.

Mi ezt tesszük!

Egységében és szerkezeti teljességében szemléljük azt a leheletfinom világot, amelyből aztán minden más következik…az anyag, az Élet és annak minden megnyilvánulása…

Az emberi gondolkodás alapvető korlátja nem az intelligencia- vagy az ismeretek hiánya, hanem az, hogy hajlamos elszakítani egymástól mindazt, ami a valóságban soha nem volt szétválasztva: a világ szerkezetét és annak átélését.

A legtöbb rendszerben ott van a hiba, hogy a valóságot fogalmakká bontja, majd a fogalmakat elkezdi a valóság helyettesítésére használni.

Így jön létre az a jelenség, amelyben az ember már nem a világban él, hanem a világ „leírásában”. Ez a különbség aprónak, talán jelentéktelennek tűnik, de ontológiai szinten ez az egyik legnagyobb törés. Mert a lét nem leírás, nem absztrakció, hanem esemény és élmény!

A természet nem definíciók mentén működik, hanem ciklusokban, feszültségekben, stabilitási tartományokban és visszarendeződési folyamatokban. Minden ami létezik, vonzás és taszítás, egyensúly és kibillenés folyamatos játéka. A születés, növekedés, kiteljesedés, hanyatlás és újrarendeződés az alapminta, amelyben a ciklus ismétlődik a megfelelő algoritmus alapján.

Ezt a mélyebb szervezőelvet vagy algoritmust nevezzük MAAT-nak, – vagy bárhogy, pl dharma- amely a létrejövéstől az újrarendeződésig maga Természet Isten Anya működési mechanizmusa. Azonban ez az alapelv soha nem lehet dogma, hanem a valóság önszervező rendjének felismerése.

S ez az, amely legkevésbé sem emberi konstrukció, hanem olyan mintázat, amelyet az ember észlelhet, de nem birtokolhat, és az Élet helyes vezetése folytán semmilyen körülmények között nem hagyhat figyelmen kívül.

A probléma ott kezdődik, amikor az ember elrugaszkodva a valóságtól ezt a rendet nem észleli, sőt egyenesen elutasítja, és sajátságos módszerekkel helyettesíteni próbálja.

A másik elképesztően súlyos jelenség: amikor a rész nem illeszkedni akar az egészhez, hanem az egészet akarja a részhez igazítani.

Márpedig amikor egy alrendszer a teljes rendszer céljává válik, akkor a rendszer elveszíti természetes hierarchiáját, belső koherenciája megbomlik, instabillá válik és korrekciós ciklusok indulnak el. Ez emberi szinteken és egyébként az Élet minden szintjén kimondhatatlanul súlyos áldozatokat követel, hiszen amikor az alrendszer a hierarchia csúcsára akar kapaszkodni, azt csak erőszakkal, hazugságokkal és szemfényvesztés útján teheti meg.

És itt jelenik meg az, amit hitványságnak vagy hitványosodási folyamatnak nevezhetünk.

Ezt ontológiailag vizsgálva nem feltétlenül erkölcsi hibának kell neveznünk, hanem alapvetően szerkezeti elcsúszásnak, mert a hitványság nem csak karakterhiba és nem is egyszerű rosszindulat. Sokkal inkább egy olyan működésmód, amely elveszíti a kapcsolatot a nagyobb renddel, és saját jelentőségét próbálja abszolutizálni.

Nem az a probléma, hogy egy ilyen vagy olyan rész létezik, hanem az, amikor a rész megszünteti a fölérendeltségi viszony érzékelését, tagadja a valós hierarchiát és önmagát kezdi el végső referenciapontként kezelni.

Ez a motívum minden szinten felismerhető:

• Egy emberben, aki nem önmaga fejlesztésével, hanem mások karakterének, jó hírének lerombolásával próbál felemelkedni.

• Az intézményekben, – vallási és állami szervezetek adminisztrációja stb. – amelyek nem a funkciójukat teljesítik, hanem önfenntartó működéssé válnak.

• Egy gazdasági rendszerben, ahol az eszköz, mint például a pénz, kilép csereérték szerepéből és céllá/istenné, önálló eszközzé válik.

• Akár egy politikai struktúrában, ahol az együttműködő koordináció helyét átveszi az önmagyarázó és önfenntartó hatalomlogika.

A közös mintázat mindig ugyanaz: a rész abszolutizálja önmagát, elveszíti a kapcsolatot az egésszel, majd önfenntartó hatalomlogika mentén önmagát teszi meg az egész, és adott esetben jobb megoldás helyettesítőjének.

S ennek megjelenülése is teljesen sablonos:

1. A rész mindennél fontosabbnak, modernnek és haladónak kiáltja ki magát.

2. Negligálja és megkérdőjelezi a szakrális rendet, a hierarchiát, a harmóniát. A minőséget hibának, maradinak és avittnak bélyegzi.

3. Sajátságos önigazoló és önkényes ideológiákkal, valamint törvényekkel helyettesíti a valóság rendezőelveit.

4. A természetes immunválaszokat, ellenreakciókat bünteti, a saját elveinek követőit jutalmazza.

5. Mennyiségi és talmi alapelveket honosít meg, (lsd demokrácia) abszolútizálja és kézben tartja.

6. A teljes képtelen hazugságokból álló folyamatot az emberi gyarlóságra, mint pl. hiúságra, önzésre, megtévesztésre és szemfényvesztésre építi.

7. Megszállja az információs- és a teljes energetikai teret, és csak az őt erősítő folyamatoknak ad életteret, lehetőségeket.

8. Elterebélyesedik és élősködői habitusával megrontja a teljes létközeget.

9. Az egész létközeg sínylődik, beteggé válik és menekülni próbál, már nem válogatva az eszközökben.

10. Megjelenik az az immunis küszöbértéket meghaladó életmentő tömeg, amely felismeri a hibás mintázatot, és próbál ellene tenni, de a rész megakadályozza az erők és felismerések egységesedését.

11. Bekövetkezik a nyílt konfliktus, ahol eldől, hogy az immunis tömeg visszarendeződik-e a szakrális hierarchiába, azaz a természetes rendbe – MAAT, – avagy elpusztul. Itt válik élet-halál kérdésévé a helyes választás.

12. Nem marad más választása mint a világ működésének alap algoritmusa, amely a lét minden dinamikáját összhangban tartva visszarendezi a folyamatokat.

Fenti folyamat minden értelmezési szinten alkalmazható: egészség, biológiai életfolyamatok, társadalmi és globális jelenségek…

A hitványság elfogadásának és időben fel nem ismerésének messzemenő következménye nem csak egyszerű erkölcsi romlás, hanem rendszerdinamikai instabilitás is, ami a tűszerű ciklikusság le és fel ingadozását okozza.

Ahol ez a működés elterjed, ott a rendszer nem lineárisan romlik, hanem ciklikusan felgyorsul: nőnek a feszültségek, rövidülnek a stabil időszakok, és egyre nagyobb amplitúdójú korrekciók jelennek meg.

A válság és sanyarúság egy ilyen konstellációban már nem kivétel lesz, hanem működési forma.

Ismerős?

Amíg a világ valósága helyébe torz álmok és beteg önképek helyeződnek, megjelennek a bajok, károk, fájdalmak és könnyek, amelyek a konstans szenvedési állapotok kísérőjelenségei.

Ezért a hitványság nem pusztán erkölcsi megítélés alá eső „helytelen viselkedés”, hanem egy olyan instabil konfiguráció, amely elkerülhetetlenné teszi a bekövetkező katasztrófákat.

A hitványsággal szemben nem egy másik erkölcsi szabályrendszer áll, hanem egy másik alapállapot: az illeszkedési készség és a hierarchiák ismerete és elfogadása. (…lsd. MAAT.)

Az illeszkedési készség nem alávetettség vagy passzivitás, és nem is a gyengeségből fakadó alkalmazkodás, hanem annak felismerése, hogy a rész csak akkor stabil, ha tudomásul veszi a nagy egész harmonikus felépítését, amelyben létezik.

Ez a felismerés azonban sosem lehet pusztán intellektuális jellegű, mert itt válik el az, amit a tisztán fogalmi gondolkodás sosem tud visszaadni; – ugyanis a Rend nem csak „igaz”, hanem észlelhető is!

Aki egy erdőben sétál, nem definíciókat lát, hanem érzést, látványt, szerveződést. Aki figyel egy folyót, nem elméletet lát, hanem mozgásmintát. Aki megfigyel egy társadalmat, nem kategóriákat lát először, hanem feszültségeket és a dinamikák áramlását.

A fogalom csak később keletkezik… utólag.

A hitvány „modern” gondolkodás egyik patologikus torzulása, hogy ezt a sorrendet megfordítja: előbb fogalmat alkot, majd ennek megfelelően próbálja bevezetni vagy visszatanítani az élményt. Ezért válik életidegenné, és ezért veszti el a valósággal a kapcsolatát. Erre jó példa az utóbbi időszakok nemi identitásproblémája.

A TEIA–MAAT szemlélet lényege ezzel szemben az, hogy a fogalom mindig másodlagos. A Rend nem azért igaz, mert elképzeltük, leírtuk, hanem azért definiálható, mert alapvetően van jelen!

Ebből következik az etika és esztétika is, de nem mint kiindulópont, hanem mint következmény.

A „jó” sem absztrakt parancs, hanem olyan működés, amely hosszú távon összeegyeztethető a rendszer stabilitásával. Vagyis az eredmény igazolja vissza a rendszer valóságtartalmát.

A „rossz” szintén nem a tilos vagy elítélendő kategória, hanem olyan működés, amely rövid távon ugyan lehet sikeres, de hosszú távon saját alapfeltételeit kezdi felszámolni.

Amint megértjük, hogy ez nem moralista különbségtétel, hanem szerkezeti alapvetés, talán könnyebb elfogadni, hogy a hitványság és a hitványosodás folyamatát meg kell fogni még az előtt, hogy nagyobb kárt okozhatna az Élet minden színterén!

Van egy pont amíg a romlási folyamat megállítható, de utána már csak kárt lehet enyhíteni!

S ha a történelmet is rendszerként látjuk, akkor azt észleljük, hogy a történelem folyama nem lineáris haladás, hanem ciklikus korrekciók sora.

Civilizációk emelkednek, mert ideiglenesen jól illeszkednek a működési elvekhez, majd fokozatosan elcsúsznak, amikor a részek önállósodni kezdenek az egész rovására. A feszültségek nőnek, a stabilitás csökken, és végül a rendszer visszarendeződik – nem büntetésként, hanem törvényszerű következményként.

A jól feltett kérdés ebben a vonatkozásban nem az, hogyan kerülhetjük el a változást, hanem az, hogyan lehet a változást úgy integrálni, hogy ne destrukciót, hanem Életet támogató újraszerveződést eredményezzen.

Ezért társadalmi szinten a valódi feladat nem az a újabb és újabb ideológiák gyártása, hanem érzék és érzékenység kialakítása a világot működtető Rend iránt!

Tehát a legfőbb kérdés nem az, hogy mit gondolunk a világról, hanem hogy képesek vagyunk-e észlelni, amikor a gondolkodásunk elszakad tőle?

S ez nem egyszerű tudás vagy információ, hanem ráhangoltság kérdésköre!

Ebben az értelemben a fejlődés sem az intellektuális felhalmozás végtelen sora, hanem egyfajta józanodási és tisztulási folyamat, amelyben egyre kevesebb a torzítás, egyre kevesebb az önreferencia, és egyre pontosabb az illeszkedés a MAAT rendjéhez.

Tulajdonképpen lényegtelen, hogy az ember mennyit ért meg a világból, a fontos az, hogy mennyire válik képessé arra, hogy ne állítsa magát a világ közepébe, és ne állítson a valóság helyébe vetített képeket!

Mert amikor a rész már nem akar többnek mutatkozni mint jól illeszkedő rész, akkor azzal az értéke és helye nem csökken, hanem pontosan a helyére kerül.

Amikor a dolgok helyükre kerülnek az ember lelke és elméje megnyugszik, mert nem lehetetlen és valóságtól elrugaszkodott irányokba kapaszkodik, hanem belesimul a valóságba és együtt lélegzik a harmóniával.

Tehát ebben a helyre kerülésben jelenik meg az, amit stabilitásnak, Harmóniának vagy Rendnek nevezünk, és ezzel egyidejűleg megjelenik a minőség és az igazságosság is.

Nem mint eszmény, hanem mint a lét természetes állapota, amikor nincs benne torzítás.

A hitvány működés lényege nem az, hogy hibázik. Minden létező tévedhet. Maga az evolúció is kísérletek sorozataként fogható fel. A hitványság ott kezdődik, amikor valaki nem önmaga tökéletesítésével kíván nagyobb jelentőségre szert tenni, hanem a nála nagyobb rend megbontásával vagy kisajátításával.

Ez a minta már Káin történetében felismerhető, amikor nem önmagát emeli Ábel szintjére, nem fejlődni akar. Megszünteti azt, akihez képest kisebbnek érzi magát, és ez nem egyszerű irigység.

Ez az a törekvés, amikor referencia megsemmisítése történik azért, hogy a valóság mércéje helyére önmagát állítsa.

Ezt a folyamatot kell megállítani! Erre az útra ad válaszokat a szakrális hierarchia és a MAAT ismerete.

A romlást és hitványosodási folyamatot hiába akarja megállítani egy olyan küszöbértéket meghaladó immunis tömeg, amelynek nincsenek meg a valósághű referencia pontjai!

Az efféle kezdeményezések brutális következményeket vonnak maguk után: nyílt konfrontációk, gazdasági hadviselés, polgárháborúk és végtelen mértékű pusztulás… mert a rendszer haszonélvezői nem akarják a visszarendeződést!

Az a tömeg amely csak azt tudja, hogy mit nem akar, de azt nem, hogy hova akar eljutni, az a legkevésbé sem fogja tudni hogyan lehet oda eljutni!

Félrevezetik és sokkal rosszabb helyzetbe kerül mint előtte volt…mindegy, hogy mik a triggerek és a vágyak.

Ehhez kell a biztos ontológiai tudás, a vallás- és ideológia mentes tisztánlátás és a kellő bátorság is, hogy járatlan utakra merjenek lépni az Életet támogatni szándékozó tömegek.

Mi itt a Szakrális Magyarország közösségében ezt a ma még kis keskeny utat tapossuk, de a fentiek értelmében sajnos az idő nekünk dolgozik!

Mi magunk szakrális vezetőként végtelen fájdalommal tekintünk az elvakított és megszédített emberiségre, hiszen mindaz a kár, fájdalom és szenvedés elkerülhető lenne… és itt jön be a magyar nemzet szerepe mint példamutatás, hiszen innen tud útjára indulni az az ontológiailag helyes referencia, amelyhez lehet igazodni.

Ez Önökön múlik!

Minél többen vagyunk és minél többen veszik komolyan a fentieket, annál kisebb veszteségekkel lehet megúszni az előttünk álló összeomlási fázist!

Mi évek óta azért szövögetjük a hálót, hogy amikor elérkezik az ideje, legyen egyfajta védőháló a józan tömegek számára!

Ma még nem hisznek nekünk, de az elkövetkező időszak nagy tanulság lesz!

Ez az írás azért született, hogy mihamarabb minél többen ismerjenek rá a referenciapontra… mert ez lesz a megmaradás kulcsa.

Nem azért mert vészmadár volnék, hanem azért mert ez a lét törvénye!

Nincs az a hangerő, nincs az a médiahatalom vagy bármely emberi próbálkozás, amely a lét törvényeit hatályon kívül helyezhetné!

A lét RENDje a MAAT törvény, – és nem azért győz minden esetben, mert erkölcsileg kívánatosabb, hanem mert a valóság hosszú távon instabil az alapelveivel ellentétes szerveződésekben…. és ez a legfontosabb ontológiailag stabil igazodási pont!