Ha nagyobb fókuszból nézzük a Magyarországon zajló eseményeket, sokaknak igencsak feltűnhetett az a tény, hogy 2020. óta -Magyarország sorsát illetően- határozott fordulat kezdődött!
Ami azóta/ 2026/ begyorsulva közelít a 360 fokhoz…
Olyan örömteli, ráadásul okos ébredésen megy keresztül a magyar nép egyre nagyobb része, / miközben persze a világ is/, hogy a folyamatot nyugodtan nevezhetjük csodának is.
Mert az is.
Akik viszont nem a mese világában élnek, azok nagyon is jól tudják, hogy itt bizony valaminek történnie kellett.
Hisz a világon olyan nincs, hogy több ezer éven keresztül egy profin elbirkásítva tartott emberi tudat, egyszer csak ripsz-ropsz, másnapra elkezd kivilágosodni.
Ott bizony más impulzus érhette, kellett, hogy érje, és érheti azóta is, amitől lehullott, és folyamatosan hullik azóta is az a fránya hályog.
Ráadásul most kivételesen az emberiség, a bolygó és az élet védelmében kezdődött a jobb sorsra fordulás.
Az utolsó, utolsó pillanatokban!
Mivel a mostani emberiség még ilyen volumenű – ráadásul őt védelmező – csodában nem részesült, ezért ideje többet tudni az okokról is.
A jóravaló emberiséget felszabadító okok pedig a következők:
1./ 2012.december 21.= a világ új sakktáblát kapott, de most már világkirálynővel= szakrális vezetővel= avatárral, aki kozmikus tudatú bölcs, anyai- védelmező energiákkal végre rendet, igazságot, egyszerűséget, aranykori békét, szép jövőt a gyermekeinknek, unokáinknak jött teremteni az arra érdemeseknek a világban. Ráadásul elsőként Magyarországon!
Miközben a bűnösnek végre meg kell lakolnia. EZ AZ IDŐ IS ELÉRKEZETT!
2./ 2012.december végén megalapítja a SZAKRÁLIS MAGYARORSZÁGOT, mely MENTŐÖVKÉNT szolgál a jóravaló, IGAZ EMBEREK számára.
3./ 2019- ben kialakítja az ősi NAGYBOLDOGASSZONY MAGURÁK ENERGETIKAI RENDSZERÉT. Az ország 7 pontján a visszakapott ősi tudásnak megfelelően kialakított 7 MAGURA -összehangolt működésben- TÉRREZONÁTOROKKÉNT erősítik harmonizálják a teret az ARANYKORI kibontakozást segítve.
Itt szeretném megemlíteni, hogy az ARANYKOR energiáit kibocsátó MAGYARORSZÁGI NAGYBOLDOGASSZONY MAGURÁK lesznek az új ZARÁNDOK ÚT ÁLLOMÁSAI…
4./ 2020.május 31. VILÁGRASZÓLÓAN KIHÍRDETÉSRE kerül az EMBERISÉG VISSZANEMESEDÉSI ÚTMUTATÓJA= ARANYKOR TÖRVÉNYEI = ÉLET KÁNON néven.
A KÁNONJOG A VILÁGKIRÁLYNŐT MEGILLETŐ KORONÁHOZ TARTOZÓ JOG volt mindig is, amit az atyaistenes vallási vezetők anno jogtalanul elvettek, és magukénak sajátítottak ki. A szoknyás papi ruhával kiegészítve, hisz ha más nem, de ők aztán szuper biztosan tudták, hol van az IGAZI ERŐ ÉS MÁGIA TUDÁS. Hát a NŐKNÉL…
A VILÁGKIRÁLYOKAT /nem a szokványos királyokra értve/ CSAKIS AZ ŐSI MAGDALOK AVATHATTÁK FEL…AHOGY A VILÁGKIRÁLYNŐT IS 2012.DECEMBER 21- én.
5./ 2021.június1. MAGYAR NEMZET KARMAOLDÁSA. Megtörténik a magyarság 1000 éves átkának a levétele, karmájának kioldása a SZAKRÁLIS VEZETŐ által, amire eddig írd és mond, SENKI nem mert vállalkozni. Be is tudott indulni végre a MAGYAR NÉPLÉLEK!
Ezt gondolom senki emberfia- lánya már nem vitatja…
Az embereknek már LETT BÁTORSÁGUK megkérdezni, ugyan hova lett a „kamrájukból” a sok „cuccuk”?
Előtte meg birka- békésen azt nézték, miként vándorol sok verzióban a gazda tulajdona mások trezorjaiba…
6./ 2021.augusztus 15- én, NAGYBOLDOGASSZONY napján
felszenteli a BÉKESSÉG ASZTALÁT 21 székkel, ahol az egymással vitatkozó felek KÖZÖS NEVEZŐRE juthatnak az ORSZÁG ÉRDEKÉBEN, saját érdekeiket háttérbe helyezve.
2026-ban ismét felajánlva a MEGSZENTELT BÉKESSÉG ASZTALA ADTA lehetőség, a MAGYAR NEMZET IGAZI MEGBÉKÉLÉSÉHEZ.
Azok, akik leülnek majd e megszentelt BÉKESSÉG ASZTALA köré, bizonyosságot tesznek arról, hogy a MAGYAR HAZA JÓ SORSA fontosabb, mint a saját érdek. Vizsga lesz a „NÉP SZOLGÁLATA” című új tananyagból…
7./ 2021.szeptember 11. Útjára indul az EMBERISÉG BIRKÁSÍTÁSÁT kikódoló KALEIDOSZKÓP nevű, első mesterséges mátrix, melynek célja az EMBERISÉG ÁTHANGOLÁSA volt a giga méretű változásokhoz.
1 éves időtartamot szabott hozzá a MESTERI ALKOTÓJA.
Miközben pedig a marduki, embertelen, életellenes mátrixot kezdte lebontani, újrahangolni az ÉLET VÉDELMÉBEN. Amit a szemekre erősített hályog intenzív lehullásos folyamata is bizonyít. El is szörnyülködtünk azoktól, amiket hirtelen meglátni kezdtünk.
8./ 2022.szeptember 11- én a magyar származású Szakrális Vezetőt megválasztják MINDEN MAGYAROK KIRÁLYNŐJÉNEK.
9./ 2022.szeptember 12- én ennek a felemelő történésnek köszönhetően az emberiség a KALEIDOSZKÓP mátrix lehetséges 144 kijáratának -figyelem!!- 2.LEGJOBBIKÁN indulhatott tovább / az utolsó pillanatban!/ az akkor még K2 névre keresztelt új mátrix!
Jogod van tudni az igazságot! Miszerint valójában egy IGAZ MAGYAROKBÓL álló csapatnak köszönhető, hogy nem a kijáratok legvégén kullogva, a mocsárban megy tovább az addigra már igencsak túlrombolt emberiség.
Hanem a 2.legjobb kijáraton!!!!
Ez a tett GYERMEKEINK, UNOKÁINK sokkal jobb, biztonságos jövőjének lehetőségét adta meg! Élni kell vele! És jóravaló TETTEKKEL megerősíteni.
10./ 2023.március közepén aztán először még a K2 nevű mátrix megkapta az IGAZI NEVÉT = THELEGON = Istenanyai akarat megvalósulása néven kapcsolt igazi fordulatra. Azóta ömlenek a csontvázak mindenhonnan. Turbó sebességgel ébred a magyar és az emberiség.
Ráfordultunk a korszakok útkereszteződésében a SZAKRÁLIS TISZTASÁGÚ ARANYKOR felé…A THELEGON mátrix HATALMAS SEGÍTSÉGÉVEL és annak „SZÜLŐANYJÁNAK” = SZAKRÁLIS VEZETŐ hathatós közreműködésével. Ez a rezgőléc is stabilizálódott…
11./ 2023.december 22-ről 23-ra virradó éjszaka ISTENANYA kimerítő, ám MEGHATÁROZÓ GYŐZELMET aratott a bolygó felett. És mivel a magyarok MINDIG IS ISTENANYÁBAN/ NAGYBOLDOGASSZONYBAN HÍVŐK voltak, az egész világon tudnak erről, ezért közel sem véletlen, hogy a magyarok felemelkedésének ideje MOST KEZDŐDÖTT.
A SZAKRÁLIS LÉTMÓDBAN ÉLÉS pedig mindig is olyan volt a magyaroknak, mint amikor végre boldogan lubickolhattak.
A SZAKRÁLIS MAGYARORSZÁG MINTAADÓ MEZŐKÉNT ÉPÜL és várja az IGAZ EMBEREKET.
Tehát az ÚJ, ÁLDOTT KERET= SZAKRÁLIS MAGYARORSZÁG néven MÁR ADOTT. Azt hiszem nem kell tovább ragozni, bogy a LEGTISZTÁBB, LEGPROFIBB KEZEKBEN előkészítve az arra érdemeseknek. Politika és vallásmentesen.
Tartalommal pedig azok a JÓRAVALÓ EMBEREK TÖLTHETIK MEG, akik – EGY KOTTÁRA HANGOLVA, az ERÉNYEK SZÉLES TÁRHÁZÁNAK MŰKÖDTETÉSÉVEL, a VISSZANEMESEDÉS szigorú betartásával – képesek aranykort építő pionírokként egy olyan jövőt felépíteni, amiben nem csak mi, hanem a gyerekeink, unokáink IS olyan ÉLETET ÉLHETNEK BIZTONSÁGBAN, ANYAI JELLEGŰ ISTENI VÉDELMEZÉSBEN, AMIRŐL EDDIG CSAK ÁLMODTAK, ÁLMODTUNK!!
Hegedűs Szidónia írása – aranykorraebreszto.hu

Nincs még hozzászólás