Kudarc vagy siker? Gondolatok a Sumud Flotilla küldetése kapcsán

Szeretnénk előrebocsátani, hogy az alábbiakban egyértelműen morális és nem politikai állásfoglalásokat fogalmazunk meg!

Augusztus végén indult útjára több mint ötven ország képviseletében, több száz főnyi legénységgel és segítőkkel hajóin a Globál Sumud Flotilla, melynek célja humanitárius segély szállítása volt a háborútól két éve szenvedő gázai lakosság számára.

Ez egy hatalmas és példátlan globális összefogás volt, melyet egyedül álló módon civil szervezetek és egyének kezdeményeztek. A közel ötven hajón aktivisták, politikusok is jelen voltak. A világon minden jóérzésű ember drukkolt nekik, segítette őket adományokkal is.

Útközben több ország hajói csatlakoztak hozzá, védelmi célú katonai erőkkel is (spanyol, olasz, görög hajók).

A több hétig tartó utazás közben rendszeres drón-támadásokat kaptak, de mégis kitartottak a végsőkig.

Amikor már Gáza partjaihoz közeledtek, a Gázához tartozó felségterületen érte az izraeli katonai hajók agresszív, és törvénytelen kalóztámadása: bekerítették a hajókat, elfogták és őrizetbe vették, majd bebörtönözték az összes (közel ötven!) hajó személyzetét, a rakományokat elkobozták, és volt amelyiket el is süllyesztették.

Izrael mindezt nemzetközi vizeken az érvényben lévő nemzetközi jog semmibevételével tette, és ez csak olaj volt a világ egyébként is erős közfelháborodására.

Mindezt a világ népeinek szeme láttára élőben. Akármennyire is próbálták zavarni a jeltovábbítást, kimentek élő felvételek!

A sokat szenvedett gázai lakosság – nők és gyerekek is –  megváltóként várták a flottillát, azonban az álom elveszett, mert az izraeli katonaság megakadályozta, hogy célba jusson a hatalmas rakomány.

Trump elnök és az USA kormánya – érezve a hatalmas közfelháborodást, a hazai és a nemzetközi nyomást –  gyorsan „béketervet” javasolt, amit Izrael és a Hamasz –  arab vezetők közvetítésével – alá is írtak október 9-én, azonnali tűzszünet elrendelése mellett.

Nézzük több szemszögből a kialakult helyzetet!

Az eredeti terv szerinti látószögből most egy rövid távú és valóban szükséges segítséget kaphattak volna a palesztinok. Nem csak anyagi, hanem hatalmas lelki segítség lett volna számukra ez a támogatás a világ népei részéről.Az a tény, hogy e téren nem tudta eredeti célját elérni a Globál Sumud Flotilla azonban tágabb perspektívából szemlélve egy sokkal nagyobb, hatványozott erőt indukált.
Már nem csak Gázáról, és a segítségnyújtásról szól a népek haragja, mert most már egyértelműnek látszik, hogy a népek végleg le akarnak számolni Izraellel, és már a gyökereinél fogva akarják kitépni, mint valami burjánzó gyomot! 

Megjelentek a háborús bűnök miatti felelősségre vonásról szóló, és a büntetés szükségességének narratívái is… és ez a nemzetközi akaratnyilvánítás következménye!
Az emberek már nem akarnak megbocsájtani Izraelnek, már leszámolni akarnak azzal az országgal, ahol minden nemzetközi egyezményt felrúgva több mint 1000 orvost és több mint 300 újságírót is halálba küldtek.Tehát elindult egy megállíthatatlan folyamat: Izrael felszámolása. A már több helyen publikált Delfi jóslatokban ez is le van írva

A Globál Sumud Flotillával történt incidens csak gyújtózsinór volt, és most ezzel a béketervvel el szeretnék oltani a gyújtózsinór lángját… de ez már nem fog menni!
A népek már átlátnak a színházon, és közeleg az idő, amikor a felszámolás megtörténik. 

Bizonyos államok is nyíltan kiálltak Palesztina mellett, és így a gázaiak hozzájuthatnak az eddig visszatartott segélyekhez. Kvázi vége az éhezésnek, és már nem kell éhhalált szenvedniük!
Tehát a  Globál Sumud Flotilla elérte célját,  ha nem is azon az úton-módon, ahogy szerették volna: Gáza levegőt – míg a cionista álom pedig léket kapott! 

Látható, hogy az aláírt  „béketerv” megállapodás sebtében készült, és több sebből vérzik. Komoly elemzők szerint sem tartható be, hiszen semmilyen részlet nem lett kidolgozva, ami a végrehajthatóságát biztosítaná. Tehát egyértelmű, hogy a harcoknak nincs vége, hiszen a fanatizált emberek nem állnak le, nem akarnak, és nem is képesek rá… Tehát tovább folyik a színjáték, és próbálják a szelepeken a gőzt kiereszteni a világ közvéleményénél.

Azonban a közvéleményt már semmilyen álságos színjátékkal nem lehet megtéveszteni, elhallgattatni, mert az ébredő emberiség pontosan tudja, hogy a hosszú ideje folytatott háborús bűnöket nem lehet eltagadni, és amíg a bűnösök felelősségre vonása nem történik meg maradéktalanul, addig NINCS és NEM IS LEHET TARTÓS BÉKÉRŐL SZÓ!

Az ébredő emberiség a Föld minden pontján tömeges tüntetések útján kiáll a palesztin nép mellett, és követelik a HÁBORÚS BŰNÖSÖK FELELŐSSÉGRE VONÁSÁT. A világ közvéleménye pontosan tisztában van azzal, hogy a globális hatalom és a világ átrendeződik, és egyre inkább érzik a szerepüket, és felelősségüket a világ ügyeiben. 
Tehát a Globál Sumud Flotilla nemhogy kudarc volt, hanem ébresztő hidegzuhany a nyakukba, és ez a történet új irányba tereli a világot.Mi itt a Szakrális Magyarország közösségében semmin nem csodálkozunk, hiszen  ÖSzF. Ilara Királybő  bizonyos dolgokról már 7-8 évvel ezelőtt is beszélt, folyamatosan előre jelezte, hogy mi fog a következő egy évben (pl. újévi beszédeiben), vagy aktuális üzeneteiben a következő hónapokra vonatkozóan, …és minden pontosan úgy történt, ahogy előre je lezte! Mik a következő előrejelzései?
1. Szeptember első napjaiban azt mondta, hogy a Flottilla begyújtja az elégedetlenség lángjait, és szeptember 21-ét követően az emberek már nem csak vágyni fognak az igazságra, hanem meg is akarják ízlelni! ..bizony ez folyamatban van. „Az igazság úgy fog a felszínre úszni, mint a döglött halak.”
2. Elmondása szerint olyan éles fordulatok következnek az elkövetkező 8 hónapban, hogy minden eddigi megingathatatlannak tűnő illúziónk összedől, és 2026. második félévére a mostani politikai, vallási és sok esetben a gazdasági dogmák sokasága fog semmivé válni!
3. A THELEGON mátrix  negyedik évében a világ népeiben megszilárdul az igazság vágya, és a Rend megteremtésének igyekezete világszerte, és ez 2-3 éven belül kimossa a világból a mocskot.
4. Az emberek kiábrándulnak a demokrácia nevű színjátékból és visszakanyarodnak a természet avulhatatlan rendjéhez, a szakrális létezéshez.
5. A régi feudális királyságokat is elutasítják. Új, teljesen más alapokon nyugvó szakrális hierarchiát támogatják, mint társadalmi innovációt. Ez azonban -ma még sokak számára érthetetlen módon –  nem keresztényi alapokon fog működni.
6. Három éven belül a világ minden részén komoly tabula rasa akció lesz, és ennek kapcsán 500 ezer+ főkolompost vonnak ki a forgalomból…, és minél inkább kapálódznak, annál rosszabbul járnak!

Mi, mint a Szakrális Magyarország honpolgárai, elkötelezettek vagyunk egy igazság alapú, a Természet Rendjéhez igazodó társadalmi rend kialakításban!

Mindaz, ami Gázában történik, csúcspontja annak az elmúlt 600+ évnek, amely gyalázatos érdekek szövevényében fojtogatja a világot.

Ami ott végbement, megtörtént számtalanszor nagyon sok helyen, de ennek a korszaknak már vége. Az új mátrixnak; Thelegon-nak hála, már nem tud győzni a korlátlan magánérdek és a hataloméhség!

A világ sokat köszönhet azoknak a bátor embereknek, akik minden nehézség és ellenérdekkel szemben hitet tettek a meggyőződésük mellett!

Ezért hála a magyaroknak, akiknek köszönhetően ez az új világ egyáltalán elindulhatott. Óriási hála azoknak az embereknek, akik világszerte hallatják a hangjukat és igazságot követelnek, különösen a Globál Sumud Flotilla legénységének a bátorságukért és áldozataikért!

Végül és nem utolsósorban áldás és hála kísérje azok emlékét, akik ebben a szörnyű folyamatban életüket veszítették! Földi létük nem volt hiábavaló, mert az Ő áldozatuk vezeti el bennünket ahhoz a bizonyos szebb és értelmesebb világhoz!

Végezetül szeretnénk felhívni mindenki figyelmét arra, hogy mindannyiunknak felelőssége van abban, hogy milyen lesz a jövő, és főként, hogy mennyi áldozat útján jöhet létre egy jobb világ! Egységes irányelvek mentén kevés lesz az áldozat! 

Nekünk egyénekként és emberiségként nemcsak magunkra és egymásra kell vigyáznunk, hanem erre a bolygóra is, mint közös életterünkre!

Ezért mindent meg kell tennünk közös erőfeszítéssel, hogy egyszer és mindenkorra  elhallgassanak a fegyverek, és az erőforrásokat végre az emberiség, és a bolygónk összes élőlényének javára fordítsuk!

Nincs még hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük