Legyetek bátrak, a többi menni fog …

Kedves Barátunk, Csendes Szurkolónk!

Hát eljött az a pillanat, amikor már nem elég csak értenünk! Amikor az elmúlt évek felismerései lassan felelősséggé érnek bennünk.

2026 sokunk életében az a pont, ahol a csendes egyetértés természetes módon cselekvéssé szeretne válni. Ez a pont bizony pont most van!

Az elmúlt időszakban figyeltük, olvastuk, átgondoltuk mindazt, amit a MAAT rendjéről és a Szakrális Magyarországról tudni lehet.

Nem csak éreztük, de sok esetben önkéntelenül örömünkben, vagy tudatosan a felelősséget megérezve ki is mondtuk:

„Ez igaz!”

„Ez végre nem elméleti ideológia csupán!”

„Ezzel minden helyreállhat!”

Persze mindig vannak olyanok is, akik csak bólintottak egyet magukban, csendben drukkoltatok nekünk – és egymásnak. Ez teljesen érthető.

Ugyanakkor mindannyian látjuk és érezzük: a világ állapota és a bennünk felébredő tettvágy ma már nem engedi meg a teljes kívül maradást!

Számunkra a Szakrális Magyarország egy mentőöv. Nekünk ez nem csupán egy eszme, amiről elég tudni, amit elég támogatni. Azt is zsigereinkben érezzük, hogy nem is egy távoli jövőkép, amit majd egyszer- valamikor az unokáinknak kell megvalósítania. Ez most történik, aktív és cselekvő szeretettel!

Ez ma, 2026-ban egy közös feladat és egy közös lehetőség – és mindenekelőtt: közös felelősség.

S hogy miért a miénk, magyaroké?

Mert a magyar nyelv, a gondolkodásmód, a történelmi tapasztalat olyan hordozóközeget ad, amely képes érthetővé, átadhatóvá és működőképessé tenni azt, ami eddig széttöredezett volt a világban.

Nagyon fontos kiemelni, hogy nem felsőbbrendűség vagy kiválasztottság, hanem alkalmasság.

Sokan kérdezik, mikor lesz vége a háborúknak, az oltásterrornak, a chemtrailnek, mi lesz a deviza hitelesekkel stb. Nincs egyedi megoldás, csak egyetemes.

Az egyetlen komplex megoldás pedig az, amit a

MAAT rendje és az ehhez tartozó együttélési szabályrendszer, azaz az alkotmányunk nyújt számunkra és mintaadó mezőként a világ népei számárai.

Ez már nem a „mit higgy”, hanem a „hogyan működjünk együtt úgy, hogy túléljünk” kérdésre ad választ.

MIÉRT ÉLETBE VÁGÓAN FONTOS A MAAT RENDSZERE?

A mélyebb megértéshez ajánljuk ŐSzF. ILARA legutóbbi Facebook posztjában közzétett gondolatokat, melyet hangoskönyv formában is elérhetővé tettünk Youtube csatornánkon.

S akkor lépjünk a cselekvés mezejére:  Akik eddig csak figyeltünk, lépjünk közelebb, jelezzük, hogy itt vagyunk mi is tettre készen!

Keressük egymást!  Kapcsolódjunk! Vállaljunk szerepet!

Nem mindenkinek ugyanaz a feladata –de mindenkinek van feladata.  A lehetőség itt van – a felelősség is.

Legyetek bátrak, a többi menni fog, hiszen ezen az úton áldás van!

Nincs még hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük