A FEKETE MADONNA TITKAI

“Az ősi társadalmak egyöntetűen anyahitűek voltak, és ez volt az a “prehistorikus” korszak, amelyet még említeni sem volt szabad hosszú időn keresztül. Magára valamit adó kutató nem mondhatta ki semmiről, hogy 6000 évnél idősebb, hiszen a Tóra-Biblia állításai szerint a világ akkor még nem létezett. …

A zsidó-kereszténység annyira rátelepedett a történelemtudományokra, archeológiára, nyelvészetre és a klasszika filológiára, hogy szinte mindent eltüntetett amely a megelőző korszak hitrendszeréről szólt.

Másrészt amit csak felleltek és nem tudtak eltüntetni, azt más jelentéstartalommal megtöltve beolvasztották a saját vallási és tudományos dogmatikájukba.

… Rettegtek, hogy nehogy kiderüljön az igazság: Az Isten, a Mindenség létrehozója a NŐ, Az Anya. Így a mindenség feletti hatalom egyedüli birtokosa a Nagy Anya, a Fekete Madonna, amely az őserőt, a tudást és az isteni igazságot, évezredeken keresztül élő isteni személyben is tisztelte és szimbolizálta.

A fekete jelentése: ősi, eredeti, eredendő.

Ezért a zsidó-keresztény vallási vonulat mindent megtett annak érdekében, hogy a nőt lealacsonyítsa, démonizálja. Ilyen pl. Lilith története is, amelynek nincs semmiféle bizonyítható alapja, pusztán hamis mítoszteremtés. Jó okuk volt erre, hiszen a lil, lili és lél szavak, az isteni szikrát, és időtlen idők óta a szent lelket jelentették.

Az ősi társadalmakban a lilik voltak a legszentebb lények, mondhatni az angyalok, így érthető, hogy ki kellett kezdeniük ezt a szentséget is…!

Tehát ez is csak egy besározási törekvés volt … és a nők lealacsonyítása és jogfosztása töretlenül folyt és folyik.

Az egyiptomi kultúrában NUT istennőt tartották a világ teremtőjének, és minden további isten az Ő védelme alatt állt.

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük