A Békesség Asztala az a hely, melynél megszülethet a béke!
Ahogy, a neve is jelzi, a békességet teremti meg a különböző, társadalmi, szakmai csoportok, és egyéb társulások tagjai és vezető egyéniségeik között, akik komoly előremutató hatás kiváltására lennének képesek, ha közös nevezőre jutnának. Az ideológiai, gondolkodásmódbeli, társadalmi, vallási, politikai, nemi, faji és egyéb különbözőségek meghaladásához nyújt segítséget.
„Békesség és szeretet áradjon nemzetünkre és a világra eme áldott asztal mellett kötött egyezségek által.”
Ez a mondat áll a 6 méter átmérőjű kör alakú tömör tölgyfaasztalon az Élet Virága és ŐSzF ILARA pecsétjével. Körülötte 21 kézzel faragott bársony borítású szék várja, hogy helyet foglaljanak rajta azok, akik a béke és a harmónia megvalósulása irányába indulnak el.

A MAGYAROK ÖSSZEFOGÁSÁRA VÁR A VILÁG!
Ennek a történelmi jelentőségű eseménynek a valódi kiindulópontja a BÉKESSÉG ASZTALA ( nem pedig a pártpolitikai színpad.)
FELHÍVÁSAINK ALAPJÁN AZ ALÁBB FELSOROLT SZAKTERÜLETEKRE KÉRJÜK KÖZREMŰKÖDNI SZÁNDÉKOZÓK JELENTKEZÉSÉT a bekessegasztala@sacraveritas.com EMAILCÍMEN!
- Létbölcselet
- bölcseleti alaptanterv kialakítása – versenyszellem átalakítása
- környezetvédelmi, pénzügyi és ipari szekció kontrollja
- az állam és polgárainak viszonya – jogok – kötelességek – következmények
- nép-képviselők választási kritériumainak kidolgozása
- a személyi felelősség kérdésköreinek meghatározása
- ember – jog – kötelesség, társadalmi lény
- szakrális alkotmányozó – alkotmányozási célkitűzések
- bíróságok kialakítása – kinevezési feltételrendszer
- bölcsek tanácsa kinevezési feltételeinek megalkotása
- miniszterek és tisztviselők kinevezési feltételeinek megalkotása
- korrupció felszámolása
- kreatív társadalomfejlesztési pályázati rendszer kialakítása, társadalmi igények felmérése és megvalósítása céljából
- egészségmegőrzés/prevenció
- az egészség fogalmának megalkotása
- magzati élet, áldott állapot, szülés,
- életkori egészségszintek – természetes állapotok
- betegség megelőző intézményrendszer megalkotása
- egészségtudat – motiváció
- gyógyszer helyett természetes gyógymódok tanítása
- mentálhigiéné – egészségesen gondolkodni a természet adta egészségről
- pszichiátriai alternatívák kidolgozása
- fogyatékkal élők számára önelfogadási programok
- gyógyszerészet alternatívájaként – gyógynövény ismeret és alkalmazás
- az egészségügyben a tilos kategóriák kinyilvánítása
- invaziv módszerek korlátozása
- betegjog
- az elmúlás kérdéseihez fűződő tabuk és anomáliák felszámolása
- véradó és donor programok ú
- életmód és táplálkozási marketing szakmai anyagok
- turisztika – 4. csoporttal összehangoltan
- népjólét-szociális háló
- a népjólét fogalmának meghatározása
- a meglevő intézményrendszer felülvizsgálati módszertana
- az új hálózat kiépítés lehetőségeinek és módozatainak kidolgozása
- hajléktalanság és lakáshelyzet
- urbánus közeg problémáinak feltárása és kezelési módozatai
- önellátó családi fészekprogramok – tanyasi létforma támogatása
- gyermekjólét-önálló anyai intézményrendszer kialakítása
- családi-jog – szociális-jog – születési jog alapelveinek körülírása
- időskorúak ellátása,-gondozása – családi életmodellek támogatása
- oktatás – művelődésügy – örökségvédelem
- a meglevő intézményrendszer felülvizsgálati módszertana
- képességközpontú oktatás
- önálló tanulásra, fejlesztésre történő ráhangolás
- kreativitás és gyakorlat-központúság
- diplomaszerzés csak gyakorlati út közbeiktatásával lehessen
- gyakorlati szakmai képesítés nélkül ne lehessen felsőbb iskolába kerülni
- követelményrendszer kialakítása nők és férfiak számára
- művelődés iránti ösztönzők kialakítása minden generáció számára
- az oktatás részévé kell tenni a vallásoktól független bölcseleti tanokat
- bölcseleti tudás nélkül diplomát ne lehessen szerezni, a meglevőket meg kell újítani
- oktatókertek kialakítása
- életmód és táplálkozási marketing oktatása
- az ősi tudás és kegyhelyek ébresztése
- épített örökség megóvása és cél szerinti hasznosításának újragondolása
- tudatos örökség építés
- könyvtárak szellemi műhelyekké alakítása
- agrárium-vízügy-természetvédelem
- ártéri gazdálkodás megvalósíthatóságának újragondolása
- biodiverz gazdálkodás
- termőtalaj-védelem ősi és modern művelési módok szintézisével
- genetikailag természet-analóg fajták termesztése
- őnagyüzemi állattartás módszereinek megváltoztatása
- lakossági vízellátó rendszerek modernizálása
- öntöző csatornarendszer kiépítése
- csapadék víztározók létesítése és többcélú használata
- árterületek fásítása
- városok közötti faerezetek kialakítása
- erdészeti módszerek újragondolása
- invaziv fajok kezelése
- talajvízvédelem
- felszíni vízvédelem
- csapadékvíz gazdálkodás/megtartás mikro- és makroszinten
- vegyszermentes termelési módszerek, műtrágyák elhagyása
- mikroflóra és fauna védelem
- a természetvédelmi módszerek felülvizsgálata
- favédelmi koncepció kialakítása
- az ország fásított területeinek növelése
- osztatlan közös tulajdon rendezése
- parlag területek csökkentése
- agrár-külkereskedelem felülvizsgálata – utaztatás megszüntetése
- víztisztítási módszerek
- ivóvíz ellátás – vízanalitika
- innováció – ipar – technológia
- természet analóg rendszerek kialakítása
- a meglevő képzési és engedélyezési intézményrendszer felülvizsgálati módszertanának kidolgozása
- vizsgálat és ellenőrzési módszerek, és minősítő rendszer
- népi kismesterségek támogatása
- informatika, automatizálás és hagyományos technológiák integrálása
- vegyipar természet veszélyeztetés kiiktatásával
- kozmetikai ipar átvilágítása az egészség jegyében
- olaj csak vegyipari alapanyagként történő hasznosítása
- könnyűipar – foglalkoztatás
- bedolgozói hálózatok kialakítása
- termelési decentralizálás megoldása
- csomagolóipar optimalizálás
- élelmiszer-biztonság megoldása, vegyszermentes természetes művelés formákkal történő összekapcsolás
- élelmiszer hulladék mennyiségének csökkentésére terv
- szója kiváltása, a kender termesztés felélesztése + kapcsolódó technológiák
- minőségi/tartós termék előállítás -programozott avultatás kiiktatása
- szakrális és organikus építészet visszaállítása
- energiatékozló építészet kiiktatása
- energia-hatékony technológiák kialakítása és hulladékmentes működés
- hulladék újra felhasználás folyamatos gyakorlatának kialakítása
- belügy – polgárvédelem – nemzetvédelem
- államműködési modell felállítása
- folyamatos nemzetvédelmi képzési terv és veszélyhelyzeti terv
- nemzetközi együttműködési terv a pánarchiákkal
- népesség általános polgári védelmi oktatása, gyakorlatoztatása
- rendőrség, csendőrség, polgárőrség ki és átalakítása, szerepük és feladataik felülvizsgálata
- nemzetvédelmi és polgárvédelmi objektumok felülvizsgálata, újra tervezése
- Államvédelmi szervek átvilágítása
- önkormányzati hatáskörök újraírása
- hatósági jogkörök átvizsgálása, újragondolása
- minisztériumi és állami feladatkörök újragondolása
- bunkerek, óvóhelyek élelmiszerraktárak kialakítása
- közlatrinák, komposztálók, nyomós-kutak a településekre
- közlekedés – logisztika – tájvédelem
- közösségi közlekedés fejlesztése
- áruk, termékek utaztatásának korlátozása
- vasútvonal-hálózat fejlesztése
- légi közlekedés és szállítmányozás optimalizálása
- vízi közlekedés és szállítás eszközállományának fejlesztése megújuló energiával (csatornahálózaton)
- ökológiai folyosók kialakítása és fenntartása
- utak melletti biodiverz fásítások, gyümölcsfa telepítések
- logisztikai központok hálózatba állítása – központi elosztói logika mentén
- különféle élőhelyek kialakítása és bővítése
- vízönellátás ösztönzése
- energiaszektor
- nemzeti energiastratégiai intézményrendszer
- energiastratégia szakmai vezetése gyakorlattal
- szakmai műhelyek működtetése, cégek kizárása a stratégiai tervezésből
- biomassza erőművek azonnali kiváltása
- bioetanol gyártás megszüntetése
- energetikai önellátás
- fosszilis és radioaktív energiatermelés kiiktatása
- megújuló vagy ingyen energiatermelés megoldásainak támogatása
- villamosvezetékek légkábeleit megszüntetni
- kistérségi független energiaellátás megoldása
- mikró ellátási rendszerek támogatása
- energia-hatékony megoldások bevezetése
- az energiatékozlás büntetése
- az ipar és közlekedés energiaellátását ingyen energiából táplálni
- földgáztározók alternatív hasznosításának újragondolása
- hírközlés – média
- pozitív életérzés és egészségtudatosság jegyében működhet
- szigorú rendszabályozás
- közmédia – mindenki médiája idősávos felosztás
- külön reklámcsatorna
- a csatornák saját műsoraik között nem reklámozhatnak
- a reklámozást minimálisra szorítani
- óriásplakátok racionalizálása
- mobiltelefonok és wifi korlátozása
- 5G és egyéb frekvenciaterhelések megtiltása
- új kommunikációs csatornák működtetése
- informatikai etikai és határérték kódex
- meghatározni a levegő frekvenciaterheltségét és limitálni
- vagyongazdálkodás-földügy-ingatlanügy (favédelem)
- osztatlan közös földek helyzetének tisztázása
- önkormányzati területeken fekvő magáningatlanok helyzetének tisztázása
- ingatlankataszter érték újradefiniálása
- ősfák, öreg fák értéktárba vétele
- települések, ingatlanok élhetőségi indexálása
- kiskertek osztása az állami földekből
- földszerződések felülvizsgálata
- pénzügy-gazdaság
- a pénz eszménykénti definiálása (az emberi produktum mértékegysége)
- a pénz megjelenülési formájának meghatározása
- bankrendszer kiváltása
- kamat eltörlése (pénz, mint csereérték nem devalválható)
- infláció/defláció meghatározása, kizárása
- devizapiacok észszerűsítése, nyerészkedés kizárása
- a természeti értékek nemzetközi értékállósági indexének kidolgozása (földek, vizek, fák, nyersanyagok viszonyértékeinek rögzítése)
- az emberi produktumok és a természeti értékek összhangba hozása
- az előállított értékek nemzetközi értékállósági indexének kidolgozása- minőségi indexálás 7 sávban (alacsony minőségtől a prémium minőségig)
- emberi munkaerő nemzetközi értékazonossági indexének kidolgozása
- márkák túlárazásának kiküszöbölésére módszerek
- Szakrális Magyarország gazdasági minősítő rendszerének kidolgozása
- iparágankénti normarendszer (természet analóg, környezeti lábnyom) kidolgozása – a szennyező vagy egyéb módon káros iparágak leértékelése
- gazdaság szociális beágyazása
- szolgáltatási normatívák és díjazások
- a lakhatásokkal kapcsolatos kiadások maximálása, optimalizálása
- munkaidő csökkentése – 30 órás munkahét
- rekreációs kvóták kidolgozása szakmánként az eü. prevenciós csoporttal együttműködve
- az energiaszektor strukturális átalakítása,
- radioaktív hulladékok hatástalanítási technológiái
- lakótelepi lakosok kitelepítési stratégiájának kidolgozása
- régi ipartelepek reorganizációja újra strukturálása és felújítási tervei új ipartelepek bevonása helyett.
- új iparterületek kialakításának megakadályozása
- lakóterületek határainak meghatározása
- területi gazdasági jellegzetességek markánssá tételére tervek -turisztikai és oktatási beágyazással
- iparágak oktatási központjai, illetve inasképzők
- árutőzsde újra szabályozása
- nemzetközi kapcsolatok-diplomácia
- a diplomácia szabályainak újradefiniálása – a hazugság kultúrájának felszámolására kísérletet tenni
- a nacionalizmus kérdéseinek helyes kezelése – a nemzeti értékek kiemelése a hamis soviniszta felhangok elhagyása mellett
- bizalom építés megkérdőjelezhetetlen szakrális értékrend elfogadtatásával
- totalitárius és szakrális beállítódású nemzetekkel stratégiák kidolgozása
- új nemzetközi szervezetek alap dokumentumainak létrehozása, és a szervezeti kialakítása (WHO, ENSZ, stb.. helyettesítők, nemzetközi környezetvédelmi szervezet és irányelvek, Globális Környezeti Felügyelet, amely a föld, víz, levegő, tér használatának és igénybevételének, feltételrendszereit rögzíti. Ennek nemzetközi színtérre vitele és szerződések kötése a csatlakozó államokkal.
- vallásügy
- kirekesztő és felsőbbrendűséget hirdető vallások térnyerésének megakadályozása és visszaszorítása
- minden olyan tantétel felülvizsgálata, amely az embereket megfosztja a józan ítélőképességüktől és az emberek megosztására irányul
- a Magura eredetrend tanításainak elterjesztése – józanság, józan ész kultúrája
- szimbólumrendszerek kezelése, pszichés elnyomás felszámolása
- bűntudatkeltő tanok tiltása
- avulhatatlan erkölcsi kódex elfogadása és a köztudatba juttatása
- sport
- rekreáció és szellemi-lelki megújhodás alap-pilére
- versenysportok visszaszorítása
- élsportolói sztenderdek – tilos az a sportolók egészségét kockáztatni bármilyen eredményért
- a sport gyakorlása nem képezheti megélhetés tárgyát
- a csapat és látványsportok csak szabadidős tevékenységként működhetnek
- közösségi több generációs szabadidős terek létrehozása
- közösségi több generációs szabadidős projektek kidolgozása
- művészet
- a művészeti idolok definiálása
- a művészek személyi adottságaira vonatkozó kritériumrendszer
- a művészet szerepének és funkciójának pontos meghatározása
- a művészet finanszírozási módszerei
- a különféle művészeti ágazatok elhelyezése az oktatásban – együttműködve az oktatási csoporttal
- a magas minőségű művészet mindennapokba építése
- az élőzene visszatérítése a mindennapokba
- a tánckultúrát az alapműveltség részévé tenni
- a művészeti ágazatok elnevezései, meghatározása
- stratégia arra, hogyan integrálódjon a művészet a mindennapokba
- az esztétika alaptantárggyá tétele – ld. oktatás